Azt hittem szívrohamot kapok, amikor Bill a fülembe súgta, hogy mi a baj.
- Ezt nem hiszem el. Hogy lehetünk ennyire felelőtlenek? - nyavalyogtam halkan, nehogy a többiek meghallják.
- Én sem tudom. Elkapott a hév! Ne haragudj. :( - mondta szomorúan.
- Nem haragszom, én is hibás vagyok. - mondtam, miközben a sírás kerülgetett.
- Reméljük, hogy nem lesz baj. - mondta, és magához szorított. Az út hátralévő részét csöndben bámulva töltöttük, senki sem szólalt meg, mintha mindenki érezte volna, hogy valami nincs rendben. Próbáltam mosolyogni, hogy ne vegyék észre mi van, de nem igazán jött össze. Amikor végre megérkeztünk Bremenbe, Bill és én fáradt szemekkel szálltunk ki az autóból, amire még rátett egy lapáttal az idő is, esett.
- Szeretem ha esik. - mondta hozzámbújva, de könnyes szemmel
- Énis. - válaszoltam röviden, könnyekkel küszködve.. Sejtettük, hogy miért érezzük magunkat ennyire furán, de reménykedtünk, hogy nem az volt a baj, hanem tényleg csak az idő.
- Mi bajotok van? - kérdezte Réka, amikor kiszálltak ők is
- Semmi. - válaszolta Bill. - magánügy.
- Ja értem. - mondta Réka, majd fogta a cuccait és beszaladt a szállodába. Tom morogva szállt ki az autóból.
- A p*csába, de útálom ha esik! - mérgelődött
- Ja énis :S - válaszolta Georg. - Gustav, fogd a cuccaid és gyerünk!
- Okok, megyek már! - válaszolta Gustav, mosolyogva
- Nem jöttök? - kérdezte Tom
- Én nem. - válaszoltam
- Akkor én sem. - mondta Bill
- De ha akarsz, menj nyugodtan. 2 nap és megint egy koncert. - mondtam.
- Nem megyek, nem szeretnélek egyedül hagyni. - Bill
- Jólvan:) - kiült a mosoly az arcomra. Leültünk, majd valami belehasított a hasamba, amitől összerezzentem, és elsápadtam. Nem értettem, hogy most mi történik velem.
- Mi a baj?? - kérdezte Bill ijedten, látva a fehér arcomat.
- Semmi, csak menjünk be. - mondtam rekedtes hangon, és felálltam, de megrogyott a lábam, és összeestem.
- Úristen!! Fanny, mivan? Kelj fel!! - mondta Bill szinte kiabálva, mire szálloda őr kiszaladt, megnézni, hogy mi a baj.
- Mi történt? - kérdezte Billtől.
- Fogalmam sincs! Egyszer csak elájult, de előtte elvolt sápadva, mit csináljak hívjak mentőt? - kérdezte Bill.
- Hívom én. - válaszolta az őr kicsit megijedve. Bill felhívta Tomot, elmesélte hogy mivan. Réka és Tom 2 perc múlva már lent voltak a szálloda előtt. A mentőt várták.
- Kb 5 perc és itt lesz! Addig nyugodjanak meg. - mondta az őr
- Jólvan köszönjük. - válaszolt Réka, majd elfordult az őr felől, mert már idegesítette őt.Bill fáradt arcára kiült az aggodalom.. Tom sem nézett ki jobban, érezte, hogy a tesójával valami nem jó történik ezekben a pillanatokban.
- Nyugii, biztos csak fáradt. Semmi baja nem lesz. - mondta Tom, majd megölelte tesóját, mire Bill elsírta magát.
- De én rontottam el!! Biztos hogy miattam van!! - kiabált Bill
- De micsoda? - értetlenkedett Réka.
- Hát.. - gondolkozott Bill, de inkább nem mondta el, úgyérezte, ez magánügy. - De ha lesz valami baja, megölöm magam! Mert miattam van.. - siránkozott.
- Az istenért, mondd már el hogy mi a franc van! - kiabált Réka
- SEMMI KÖZÖD HOZZÁ :@ - ordított Bill
- Héééé, nyugodjá' má' le!! - kiabált vele Tom, de meghallották a mentő hangját, így egyből csöndben maradtak. Megérkezett a mentőautó, Bill beszállt velem, Réka pedig Tommal jött utánunk taxival. A mentőautóban Bill végig a kezemet fogta, éreztem, ahogy remeg. Nem bírtam mozdulni. Nagyon furcsa érzésem volt. Szóltam volna, de nem tudtam, puszit adtam volna neki, de nem tudtam.. megszorítottam volna a kezét, de nem tudtam mozdulni sem.. úgy éreztem megőrülök.
- Kérlek...kelj fel. :( - mondogatta Bill nekem. De nem keltem fel.. Így feküdtem több mint 2 hétig. Úgy éreztem, meghaltam, és ilyen a föld alatt lenni. Nem mozdulni, nem beszélni, nem látni semmit, csak hallani azt, ami körülöttem történik, érezni, hogy valaki hideg keze hozzámér ( Bill..) Érezni, hogy valaki könnyei ráesnek az én arcomra...Ordítani tudtam volna, de nem ment. Míg nem egy reggel..Tudtam, hogy Bill ott ül mellettem a kórteremben, de én valami rettentő furcsát éreztem. Mintha az egész életem lepergett volna előttem. Magam előtt láttam a pillanatot, amikor megismertem Billt... amikor először megcsókolt, amikor Réka és én együtt nevettünk a fiúkon.. Hirtelen mindennek vége lett. Egy könnycsepp fordult le az arcomról. Leállt a szívem. Bill felkapta a fejét a sípoló hangra, és kiszaladt a szobából. Ordított a nővéreknek, hogy baj van. Bill fejében csak a sípoló hang járt, amikor kiküldték őt a szobából. Látta, ahogyan újraélesztenek.. Úgy érezte, a szíve szétszakad. Nem tudom pontosan, hogy mit érezhetett, de jobban szenvedett mint én. A földre rogyott, majd csak nézett maga elé, és elkezdett sírni. Körülbelül 20 perc után a nővérek nyugodt arccal jöttek ki a szobából..
- Mi történt?? Hol van Fanny? - kérdezte Bill ijedten
- Nyugodjon meg kérem. Semmi baja nincs, stabilizáltuk az állapotát.. (túl sok kórházi sorozatot nézek?! :D) - mondta a nővér mosolyogva, majd Bill vállára tette a kezét. - Menjen haza pihenni, figyelünk rá. Az egyik nővér bent maradt vele, hátha felébred. Már várható.
- Nem megyek haza!! Itt maradok vele.. - zokogott Bill, és bejött hozzám. Én már mosolyogva ültem az ágyban.. :)