Én: Igen… a te neved? Ki is vagy te?
Fiú: Gerhart Klein vagyok. Osztálytársak vagyunk.
Én: Tényleg… az osztálytársaimra sem emlékszem. :O Mi jóba voltunk?
Gerhart: Igen… eléggé…
Én: Eléggé?
Gerhart: Mi jártunk…
Én: IGEN? :O
Gerhart: Igen…
Én: De már szakítottunk… igaz?
Gerhart: Igen… jah…
Én: okés… akkor, no para. Mert semmire sem emlékszem.
Gerhart: Nem baj… jössz sétálni?
Én: Igen… mehetünk. De elmagyaráznád, hogy mi hogy is voltunk…
Gerhart: Mire gondolsz?
Én: Tényleg szerelmes voltam beléd? És hogy szakítottunk?
Gerhart: Nem – levegő – nem lényeges, hogy miért szakítottunk, de azt hiszem, hogy igen… szerettél. Azért is jöttünk össze…
Én: De melyikünk szakított?
Gerhart: Te…
Én: Upsz. Bocs… biztos szemét voltam, de nem emlékszem…
Gerhart: Mindegy. Meghívhatlak valamire?
Én: Felőlem…

Gerharttal eltöltöttem egy egész napot. Nagyon aranyos volt, és figyelmes. Megmutatta a parkot, ahol összejöttünk. Azt mondta, hogy nagyon boldogok voltunk együtt, és pár hetet jártunk is…
Nem tudom miért, de Gerhart sokkal közelebb állt a szívemhez, mint Tom.
Igen… Gerhart be is jött, mint pasi. Vele el tudtam képzelni, hogy majd összejövök. Tényleg beleszerettem… ha nem is szerelmes voltam, de vonzódtam Gerharthoz.
A következő napokat nem tanulással, hanem Gerharttal töltöttem. Tényleg szerettem…
Egyik nap pont az utcán sétáltunk, mikor Tom és Bill sétált el előttünk…
Én: Sziasztok!
Bill: Szia…sztok. – megvető pillantás Gerhartra – de bocsi, majd átmegyek dumálni, de elkésünk Tommal… - majd a saját házukba mentek be. -.-
Tom: ja… szia Linda!

Tovább sétálunk, bár láttam Tomot, hogy nagyon szarul esett neki.
Tom: Ez meg?
Bill: Hagyd őket…
Tom: Kösz…

Gerhart: Ő volt…
Én: Igen… Tom… de vele most barátok vagyunk. Elvileg… de gyakorlatilag egymáshoz sem szólunk…
Gerhart: értem… sajnálom.
Én: Én nem tudom… nem emlékszem semmire…
Gerhart: És mi lenne, ha mi ketten megpróbálnánk… újra? Tiszta lappal?
Én: Szer – de nem fejeztem be, hogy „Szerintem nagyon jó ötlet!” mert elsétált előttem valaki…
Peter volt az. Minden… minden beugrott. Az első balesetem, Bill, Tom… az első éjszaka, és hogy mennyire szerettem, Sara, mikor Pestre jöttek miattam, Andreas, anya halála, ARNOLD! Arnoldra is emlékeztem… pedig róla nem is meséltek, Gerhart, pedig őt nem is szerettem, csak barátként, és így akart magához láncolni… az interjúk, a fenyegetőző rajongók…
Én: Szerintem, te egy rohadék vagy. – mondtam Gerhartnak.
Gerhart: Micsoda? Most miért?
Én: Emlékszem… mindenre… nem is szerettelek csak, mint barátom. És ezt te tudtad nagyon jól. Ki akartad használni a balesetem. Te egy köcsög vagy b*szdmeg. Utállak…
Elindultam Peter felé…
Peter: Szia Linda! Hogy vagy?
Én: Te is rohadnál meg… Tommal miattad mentünk szét. Gyűlöllek b*szdmeg. Te is ugyanolyan szemét vagy, mint Gerhart.
Ha a szemeimmel ölni tudtam volna, tuti nem éltek volna… elkezdtem rohanni…
Billékhez gyorsan becsengettem…
Én: Bill! Tom?
Bill: Nem jó időzítés… öööööööö…. Nincs itthon. De miért keresed?
Én: BILL! Emlékszem mindenre! MINDENRE! Beszélnem kell vele… meg kell tudja, hogy szeretem…
De ekkor lejött valaki a lépcsőn…