Nem ijeszt meg titeket a tény, hogy ilyen sikeresek lettetek?

Tom: Nem ijeszt meg bennünket. Egy német zenekarnak nem természetes, hogy ilyen sikeres legyen. Erre mi büszkék vagyunk, és nem ijedtek.

Mikor okozott nektek először csalódást a hírnév?

Bill: Rengeteg dolog van, amellyel még mindig küzdünk a zeneiparban. Szabályok, melyeket a többi ember be akar tartatni velünk. Vagy amikor elolvassuk az első cikket az újságban olyan dolgokkal, melyeket ki sem mondtunk. Fiatalkorunkban ez szinte ránk zúdult, de ma már megtanultunk megbirkózni velük.

Egy ismert bulvárlap megjelentetett rólatok fotókat, melyek a nyaralásotokon készültek. Az ilyesmik sértik a magánéleteteket?

Bill: Amikor ilyen történik, azzal 100%-osan át van lépve a határ. Még mindig mérges vagyok emiatt. Megpróbálunk hétköznapian élni, ahogyan csak lehetséges. De ez egy olyan dolog, melyhez sosem fogok hozzászokni.

Mi volt a legabszurdabb dolog, melyet valaha írtak rólad?

Bill: A hotelszobában levő öngyilkosságtól kezdve, a... - nehéz meghatározni, azt hiszem, szinte mindenfélét írtak már rólunk.

Bill, egyszer azt mondtad, utálod a napi rutint. Egy zenekarban játszani nem rutinszerű?

Bill: Persze, vannak olyan folyamatok, melyek kissé unalmasak, de ebben a munkában sosem unatkozhatsz igazán. Sosem tudhatod, hogyan ér véget egy nap - szóval ez a legsokoldalúbb dolog, amelyre csak gondolhatok.

Az iskolával ellentétben igazi lázadók voltatok. Honnan kaptátok ezt a korai önbizalmat?

Bill: Nem jöttünk ki valami jól az emberekkel. Hazajöttünk az iskolából, és azt mondtuk, hogy soha nem akarunk oda még egyszer visszajönni. A suliba járás a legborzasztóbb dolog volt számunkra. Gondjaink voltak a tanárainkkal, és folyamatosan fegyelmi figyelmeztetőket kaptunk. A megjelenésünk sem tette könnyebbé az életünket. Egyszerűen nem akartunk megjátszani magunkat. Ezért öltöztünk úgy, ahogyan akartunk, és ebben a kicsi faluban komolyan idegennek éreztük magunkat. Az önbizalmunk pedig mindig megvolt, mert együtt voltunk. Éppen ezért nem tudtak elkapni a többi gyerekek, hogy megverhessenek minket.

Az első csókotok ugyanazzal a lánnyal történt meg. Voltatok valaha féltékenyek egymásra?

Tom: Ezzel a kérdéssel Billt kell megkérdezned, mert én voltam az első, akinek barátnője volt *nevet*

Bill: Sosem harcoltunk lányokért.

Tom: És sosem szerettünk bele ugyanabba a lányba.

Bill: Senki sem állhat közénk, mert nincs ember, aki a mi kapcsolatunkat tönkretehetné. De igen, harcolunk, Tom és én mindketten nagyon magabiztos, és makacs személyek vagyunk. Pontosan emiatt vannak néha összecsapásaink. Amikor elkezdünk veszekedni, akkor mindenki békén hagy minket, és inkább kimennek a szobából.

Állandóan egymás szavába vágtok...

Bill: Nehéz másoknak beleavatkoznia, amikor Tom és én beszélünk egymással. A barátaink már megszokták, hogy hangosabban kell beszélniük, és megzavarni minket, máskülönben semmi esélyük, hogy ők is szóhoz jussanak.

Együtt éltek Hamburgban, így 24/7 időt töltötök együtt. Nem bosszantjátok néha egymást?

Tom: A nap 24 órájában együtt vagyunk, de ez nem szó szerint értetődő, mert külön szobában alszunk. De nem idegesítjük egymást. Mindenki mindig azt mondja: "Mi lesz, ha valamelyiknek barátnője lesz" vagy "Mit fognak csinálni, ha az egyikük másik városba fog költözni?". Sose tettük föl magunknak ezeket a kérdéseket, hiszen számunkra egyértelmű, hogy mindig együtt leszünk. Ez egy különleges kötelék, amely az egypetéjű ikreknél van. Ezt nehéz lenne körülírni, de mi igazából egy személy vagyunk. Ha költözésről gondolkodnék, akkor biztos lenne számomra, hogy Bill is jönne velem.

Bill: Automatikusan gondolunk a másikra is.

Zeneileg azonos hullámhosszon vagytok?

Bill: Azt hiszem, mindkettőnknek jó érzéke van hozzá, melyik a jó dal, és melyik nem, előadótól és saját zenei ízléstől függetlenül. Privátban különböző zenét hallgatunk: Tom sok hip-hop zenét hallgat. De van néhány banda, akiket mindketten szeretünk, mint például a Stereophonics és az Aerosmith.

Sok zenekar sokszor hamar letudja az interjúkat. Ti mennyire vagytok őszinték?

Bill: Nekünk a Tokio Hotel sosem volt igazi munka. Ez az életünk. Mi továbbra is Bill és Tom Kaulitz maradunk, amikor lejövünk a színpadról. Nem zárjuk le a laptopot, ha vége a napnak. Persze a nyitottságnak is vannak olyan határai, melyeket nem szeretnénk átlépni, de én elmondom a rossz történteket is az embereknek, minthogy csak azt kántáljam, hogy "ez cool". Szerintem jó, ha az ember reális betekintést tehet az egész karrierünkbe.

A Tokio Hotel egy, a legsikeresebb német együttesek közül. Mi jöhet még?

Tom: A mostani turnénk után szeretnénk egy turnét Ázsián keresztül - Japánnal és Latin-Amerikával együtt. Nehéz célokat kitűzni, mióta ilyen hirtelen elindult a karrierünk. De harcoltunk ezért a szabadságért, és mindig is a saját dolgunkat csináltuk. Nincs szükségünk más emberek véleményére.

Lehet a hírnév függőség?

Tom: Igen. Amikor az ember a világ szeme elé kerül, akkor onnan nincs visszaút. Bizonyos értelemben függsz tőle. Nem mondhatod azt, hogy "Hm, talán nem is akarok többé híres lenni."

Gondoltátok már, hogy elértétek a maximumot, vagy mindig többet akartatok?

Bill: Az elméd sosem áll le, mindig jönnek új ötletek, vagy dalok egy videóhoz. Mindig megpróbálunk jobbak, lenni, mint azelőtt.

Még mindig idegesek vagytok fellépés előtt?

Bill: Én nagyon-nagyon ideges szoktam lenni koncertek előtt, ez sosem változott. De amikor a színpadon állok, minden izgalom elszáll.

Van valami bizonytalanság Bill Kaulitz karaktere mögött?

Bill: Nem úgy gondolok magamra, mint egy karakterre. Amikor személyesen (privátban) találkozol velem, ugyanúgy nézek ki, mint a vörös szőnyegen, csak éppen rejtve szeretnék maradni. Nem próbálok extrémebb lenni, mint nyilvánosan. Ez csak én vagyok. Akkor is ugyanazt a hajat, és sminket hordom, amikor valami mást csinálok.

(Ford.: GTH)