Tom: Ööö… Bill?!
Én: Ann?!
Bill: Igen… még mielőtt megkérdeznétek, megint együtt. Jó?
Én: Ez gyors volt Ann…
Bill: Mi is?
Én: Hát, nem sokáig voltatok külön…
Ann: Hát igen…
Bill: Mi is kapunk enni? :D
Tom: Ha maradt még… xD
Bill: Kösz. -.-. Amúgy beszéltem Daviddal, és van egy rossz hírem…
Tom: Micsoda?
Bill: Turnézni megyünk…
Tom: Mikor?
Bill: Szombattól, 3 héten keresztül. És európai turné, szóval nem leszünk itthon.
Én: Micsoda? :(
Bill: Igen, és David azt üzeni, hogy nem jöhettek velünk, mert nektek tanulni kell az érettségire.
Én és Ann: Tényleg basszus…
Tom: Na ne már…
Bill: Tudom, hogy soknak tűnik az a 3 hét, de valahogy ki kell bírjuk… ti lányok meg tanultok, mert David eltilt tőletek, ha nem sikerül jól az érettségi.
Ann: Nem igaz…

A fiúk elmentek turnézni, Annal tényleg készültünk az érettségire. Amíg nem voltak a fiúk itthon, Ann velem lakott. Néha eltöltöttünk néhány csajos, pihenős délutánt… A 3 hét tényleg gyorsan eltelt, a fiúk hazajöttek. Szeptemberben elkezdtük a sulit, és sok előkészítő óránk volt. Mire eljött a május, az érettségi hét, azt hittem, hogy megdöglök, annyit tanultam. De még így is féltem, hogy nem fog sikerülni. Az érettségi előtt felhívott Dr. Smith, hogy menjek el kivizsgálásra, mert ilyen baleset után ez kötelező. Tetőtől talpig kivizsgáltak, és mondta, hogy 3 hát múlva meg lesz az eredmény. Pont a matek érettségi napján. De szerencsére délután kellett elmenjek az eredményért.

Tom: Ma matek lesz?
Én: Igen. Matek. Attól félek a legjobban. Nekem az nem megy. :S
Tom: Nyugodj meg, biztos ügyes leszel. – ölelt meg.
Én: Tom! Te beteg vagy! – fogtam meg a homlokát.
Tom: Csak egy kicsit meg vagyok fázva. De indulhatunk?
Én: Nem jössz velem. Majd itthon találkozunk. Pihenj le egy kicsit…
Tom: De veled megyek…
Én: Tom! Nem szeretném, ha beteg lennél. Majd szurkolsz itthonról…
Tom: Ahogy akarod…

Elmentem az érettségire, a matek nagyon nehéz volt. Örültem volna egy négyesnek (Németországban az ötös a legrosszabb.). Utáltam a matekot. Az összes reáltantárgyat.
Utána elmentem a kórházba az eredményekért…
Dr. Smith: Tessék itt vannak… de gyere Linda! Menjünk be az irodámba. Fontos dolgot kell, mondjak.
Én: De ugye semmi bajom? – foglaltam helyet
Dr. Smith: Arról lenne szó, hogy…
Én: Mondja már, ne ijesztgessen…
Dr. Smith: Linda, te állapotos vagy.
Én: Micsoda? – mikor felfogtam, hogy mit mond, azt hittem lefordulok a székről. – Nem. Az lehetetlen. De mi vigyáztunk Tommal…
Dr. Smith: Azt hittem, hogy ennek örülni fog.
Én: Örülök… vagy nem tudom… ez most hirtelen jött.
Dr. Smith: Hát, akkor úgymond… Gratulálok…
Én: Öhm… köszönöm. – indultam az ajtó felé.
Dr. Smith: Nem kell az ultrahangkép?
Én: Végül is… de.
Odanyújtotta felém a kis képet. A baba csak egy pont volt. De nem tudtam felfogni, hogy babát várok.
Én: Dr. Smith ez biztos? Hány százalék az esélye, hogy mégsem vagyok állapotos?
Dr. Smith: Semmi esélye sincs. Ott a kép. Önök babát várnak…
Én: várnak… igen. Köszönöm. Viszlát.

Nekem ez sok volt. Most érettségizem, és terhes vagyok. :S El kell mondjam Tomnak? És ha ő nem örül? Úr Isten… és ha nem fog szeretni…
Mikor hazaértem Tom rögtön kikelt az ágyból, és izgatottan várta, hogy elmeséljem milyen volt.
Tom: Én szurkoltam. Egész nap rád gondoltam.
Én: Köszönöm. – pusziltam meg
Tom: Mi a baj? Miért vagy ennyire lehangolt? Ennyire rosszul ment?
Én: Hát, igen… nem volt könnyű… de a négyes megvan. Szerintem…
Tom: Azzal már átmész… ez a lényeg…
Én: Igen, ez a lényeg.
Tom: Mit szorongatsz a kezedben?
A kezemben az ultrahangkép volt, rajta a babával…
Tom: Mutasd mi az…
Én: Tom… el kell, mondjak valamit…