Tom: Igazad van… - indult el az ajtó felé, de még megfordult egy pillanatra – köszönöm.
Bill: jójó… csak menj már! :D
Kis idő múlva meg is szólalt a csengő…
Én: Bill… mit hagytál itt? – nyitottam ki az ajtót…
Tom: Nem Bill vagyok…
Én: öhm… Tom? Mi járatban?
Tom: Figyelj, tudom, hogy…
Én: gyere be…
Tom: Nem… gyors leszek. Hidd el. Szóval… csak annyit szerettem volna, hogy én még mindig ugyanúgy szeretlek, és elhiszem, hogy nem szándékos volt az a „megcsalás”. Ugyanúgy szeretlek, mint eddig. Nagyon rossz nélküled… szóval ennyit akartam, hogy szeretlek…
Én: Azta. :O Ez most hirtelen ért…
Tom: De… akkor… megpróbáljuk még egyszer?
Én: Tom… én nem akarlak megbántani, és biztos igaz az, hogy imádtuk egymást… de én… én most nem érzek semmit sem… nem azt mondom, hogy nem szeretlek, mert aranyos vagy, meg minden, de biztos nem úgy, mint akkor… bocsánat…
Tom: Ne… hagyd. Nem tehetsz róla… Szia…
Én: Szia. – kezdtem becsukni az ajtót -, Tom! Várj!
Tom: Igen?
Én: Majd ha egyszer, úgy érzem, hogy szeretlek, úgy, hogy veled tudjak lenni, akkor… ígérem, szólok… de, ha te közben találsz magadnak egy lányt, aki boldoggá tud tenni, akkor gyere vele össze, mert ő biztos szeretni fog…
Tom: Igen, értem. Köszi. Szia…
Én: szia.

„Emlékezz már! Csak egy kicsit! EMLÉKEZZ!” – mondtam magamban.
De nem ment. Nekem még mindig az volt az első emlékem, hogy Bill ott ül az ágyam mellett, aztán meg jön Tom… „Emlékezz!”

* Billéknél *

Bill: Na?
Tom: Nem emlékszik… nem is akar járni velem, mert nem szeret…
Bill: Ennyit mondott?
Tom: Meg, hogy ha majd, úgy szeret… akkor megint összejöhetünk…
Bill: Hát ez kész. :S
Tom: Az… mindegy. Jó éjt!


Eltelt pár hét, Tommal beszélgettünk, de én akkor sem éreztem többet. Sokat jártunk moziba, bulizni… de még mindig nem emlékeztem semmire sem…

Én: Bill… én azt hiszem, hogy meglátogatom Nórát…
Bill: Rendben, de ugye nem költözöl vissza?
Én: Nem… dehogyis…
Bill: És mégis mennyi időre?
Én: Nem tudom… fogalmam sincs…
Bill: Megvegyem a jegyed?
Én: Nem repülővel megyek…
Bill: Hanem?
Én: Vonattal… úgy jó hosszú az út, és úgy is gondolkozni kell… meg emlékezni…
Bill: Rendben, de ne erőltesd az emlékezést, az orvosod is megmondta, hogy semmi esély nincs, hogy emlékezz…
Én: Tudom, hogy mit mondott, de szeretnék emlékezni, de megyek összepakolok, estére indulok…
Bill: És mikor érsz oda Nórához?
Én: Szerintem holnap délután… vonattal tovább tart.
Bill: Anyám… annyit egy helybe ülni. 
Én: Tűrhető. :D

Igazam volt. Másnap délután meg is érkezett a vonatom a Keletiben. Az úton nem unatkoztam. Valahogy jól esett ott hagyni Németországot. Legalább Magyarországról mindenről emlékszem.

Nóra: Jobban vagy? – csukta be a szobájában az ajtót.
Én: Igen. Jól… már nem fáj a fejem. :D
Nóra: Még mindig nem emlékszel semmire sem?
Én: Sajnos… semmire. :S És Tom szeret… mondta…
Nóra: és te?
Én: mondtam neki, hogy nem érzek semmit sem iránta, de ha majd valamikor újra… akkor szólok, de mondtam, hogy ha talál másik lányt, akkor szeresse, és ne várjon rám… az orvos is azt mondta, hogy semmi esélye, hogy emlékezzek. :(
Nóra: Ez szomorúbb, mint egy spanyol szappanopera. Annyira szörnyű, én tudom, hogy milyen boldog voltál Tommal… most meg. :(
- LINDA!! SZIAAAAAAAAAAAA! ÚGY HIÁNYOZTÁL! – rontott be az ajtón Gergő.
Én: Úr Isten! Hogy megnőttél! Milyen jóképű lettél. ;)
Gergő: Köszi, te meg lassan igazi nő vagy. :D
Nóra: héhé… akadjatok le egymásról. :D
Gergő: jójó… szóval, milyen kint élni?
Én: Unalmas… tudod, nem vagytok ott nekem…
Gergő: De ott van Tom. :D A szerelmed… a Tokio Hotel gitárosa. Bill még emlékszik rám?
Én: Nem Gergő, már nem a szerelmem, de ez egy hosszú történet. Bill igen… biztos emlékszik rád… de várj! Honnan is? :S
Gergő: Hát itt voltak egyszer ők is… és együtt játszottunk. Vagyis ő bénázott, én meg nevettem rajta.
Én: ITT? NÓRA?
Nóra: Igen… volt egy félreértés, és te idejöttél, úgy, hogy nem is szóltál, hogy jössz. Haragudtál Tomra, ő pedig utánad jött Andreassékkal…
Én: áh. Ne. :( Ki az az Andreas?
Gergő: Nóra szerelme.. bibibibibibi…
Nóra: Nem a szerelmem!
Gergő: De mondta Bill, hogy csókolóztatok… a szerelmed… Nóra szerelmes Andreasba… szerelmes Andreasba.
Nóra: Most takarodj ki.
Gergő: nem!
Nóra felkapta Gergő, és kivitte a folyosóra, az ajtót pedig kívülről bezárta.
Én: Nóra… ez annyira sz*r.
Nóra: Elhiszem. :S
Helga: Meddig maradsz itt? – nyitott be Nóra anyukája – nem mintha zavarnál, mert tudod, hogy nagyon szívesen látunk, csak, hogy úgy számítsak rád…
Én: Én…