Tom: Nem… már nem.
Én: Bocsi, de nem dereng, hogy miért… sőt az sem, hogy ismerlek… szóval akkor szerintem hanyagoljuk ezt.
Tom: Amúgy sem fogunk járni…
Én: Mert?
Bill: Szerintem Tom, ezt majd később.
Én: Mindegy. Nem is szeretlek titeket. Mármint… ez így hülyén hangzik, de nem tudom, hogy kik vagytok. Nem tudom, hogy mi volt az előző héten… semmit sem. Nóra?
Bill: Ő Magyarországon lakik.
Én: Micsoda? Én meg itt?
Bill: Igen. Itt laksz.
Én: De mégis hogy?
Bill: Hát anyukád főnöke áthelyezte anyudat ide dolgozni…
Én: Anya… - eszembe jutott, hogy ő meghalt…
Bill: Jajj… sajnálom… nem akartam…
Én: Nem… most menjetek ki. Hagyatok magamra… kérlek. – fordultam meg.

Nem tudtam feldolgozni, hogy meghalt anya. Egyszerűen nem ment. :S

Én: Anya… nem… anya nem halhatott meg! – megfogtam a telefonom, és felhívtam Nórát.
Nóra: Szia Linda! Hogy érzed magad? Bocsánat, hogy nem tudtam kimenni, de nálunk suli van… anyáék nem engedtek…
Én: NÓRA! Mondd, hogy nem igaz… NÓRA!
Nóra: Micsoda?
Én: Válaszolj! Anya meghalt?
Nóra: Igen meg, de…
Én: Nem! :(Ilyen nincs…
Nóra: Várj… most mi van? Már fél éve meghalt.
Én: nem. :(anyu nem…
Nóra: De, sajnos. De jól érzed magad?
Én: Nem… van itt két srác… Bill és Tom… azt mondják, hogy agyrázkódásom van, és nem emlékszem szinte semmire sem. Csak rád, és anyára. És akkor most anya… anya meghalt? Te meg otthon maradtál? És én jártam ezzel a Tom gyerekkel? Nóra…
Nóra: Komolyan nem emlékszel semmire sem?
Én: SEMMIRE! Az elmúlt egy év szerintem totál kiesett.
Nóra: Várj! Odarepülök…

Nóra 2 óra múlva már az ágyam mellett állt…
Nóra: Jajj… Linda! Ez most komoly?
Én: Igen… és én… én annyira szeretnék emlékezni mindenre… MINDENRE! Annyira sz*r így. Mintha… mintha elvették volna az életemet… :S Itt van anyu, Bill, Tom… akivel elvileg jártam, és mégsem érzek semmit…
Nóra: Úr Isten! Tomra sem emlékszel? Totál boldogok voltatok…
Én: Igen, de hogy is lett vége ennek a kapcsolatnak?
Nóra: Szerintem azt nem most kéne…
Én: NÓRA! MONDD MÁR!
Nóra: Megcsaltad.
Én: Mi? ÉN? Hogy?
Nóra: Nem szándékos. Csupán összekeverted valakivel… és Tom ezt meglátta. Vége lett. Pedig együtt éltetek, nagyon boldogok voltatok…
Én: Úr Isten! Ilyen nincs… és szerettem Tomot?
Nóra: imádtad…
Én: áh. És most nem érzek semmit? Még egy kis vonzalmat sem? Mintha nem is én lennék…
- Szép jó estét! Jöttünk vizitre! – szólt az orvos, meg az ápoló.

Nóra kiment a várakozóba…
Tom: Na mi van vele?
Nóra: Reménytelen. :S Semmire sem emlékszik, kiesett neki az elmúlt egy év.
Tom: Még rám sem?
Nóra: Tom… azt mondta, hogy most még nem is vonzódik hozzád…
Bill: Ilyen nincs. :S
Nóra: De… van… úgy sajnálom szegényt… De Tom… te haragszol rá, nem?
Tom: Nem… vagyis, nem járnék vele, mert tudom, hogy most nem tud arról, hogy mit csinált, de akkor magánál volt… de akkor is furcsa, hogy tudom, hogy szeretett, és most meg semmi… pedig én még mindig…