Másnap délután 2-kor keltem fel… Már mindenki a konyhában volt… szótlanul… lementem közéjük… nem tudtak mit mondani, de én sem… végül Tom törte meg a csendet…
Tom: Boldog… boldog születésnapot! – várta a reakciómat, hogy most lekapom-e a fejét, mert megszólalt
Én: Köszönöm szépen. – erőltettem egy mosolyt az arcomra
Bill: Igen… Boldog szülinapot…
Nóra: Boldog szülinapot…
Én: Köszönöm… de srácok… nekem ma nincs kedvem…
Nóra: buliba menni?
Én: Igen…
Tom: nyugodj meg… Billel lefújtuk a bulit, szóltunk Andreasnéknak…
Én: köszönöm… most megyek… lefürdök, utána meg telefonálok…
Fürdés után kikerestem a telefonkönyvből egy templom telefonszámát, és egy református temetőjét. Anyu hívő volt, szerette volna, ha én is hiszek Istenben, de sosem tudott rávenni… meg vagyok keresztelve… anyunak meg kellett adjam azt a tiszteletet, hogy úgy temessem el, ahogy megérdemli. Arnoldot is anyuval temetettetem el, de nem egy sírba… a temető egy-egy részébe…
Szörnyű volt kimondani azt a temető vezetőjének, és a papnak, hogy az anyámat temetem 16 évesen… Péntek volt… megegyeztünk, hogy jövőhét kedden lesz a temetés. Mikor befejeztem, lementem a földszintre… Andreas, Gustav és Georg is megérkezett…
Nóra: Kész vagy?
Én: Igen… felhívtam a temető igazgatóját, és a a papot… jövőhét kedden lesz a temetés… délután 2-kor. Anyu hívő volt, szóval keresztény temetés lesz. Arnoldot háromkor temetik, ugyanott, csak a temető másik végében.
Nóra: rendben…
Ekkora megszólalt a csengő… Bill nyitott ajtót…

„ Jó Napot kívánok! A rendőrségről jöttem!” – szólalt meg.
Bill: Jó Napot! Miben segíthetek?
Rendőr: Úgy tudjuk, hogy egy levelet hagyott a halott asszony… azt szeretnénk elkérni holnapig. Ki kell vizsgáljuk az esetet… megkaphatom?
Bill rám nézett…
Én: Egy pillanat és hozom…
Miután lehoztam, odaadtam a rendőrnek…
„De kérem… vigyázzanak rá!”
Rendőr: Ez természetes. Viszlát!
Becsuktam az ajtót, és mindenki várta, hogy most mit lépek…
Tom: Szeretnék adni neked valamit… - nyújtott felém egy kis dobozt
Én: Köszönöm… - kinyitottam – Úr Isten! Tom! Ez anyu volt nyaklánca! Azt hittem, hogy elveszett!
Tom: De nem veszett el, mert reggel elment érte, és ideadták… szóval Boldog Születésnapot!
Én: Köszönöm… - adtam neki és átöleltem… - feltennéd? – fordítottam neki hátat…
Tom feltette a nyakláncom…
Bill: Igen… van itt valami… - mutatott egy nagy dobozra…
Én: Bill… te nem vagy normális. – nevettem…
Bill: Sajnálom, hogy a múltkor megettem az összes Jó Reggel-t szeletet… vettem neked egy nagy kartonnal…
Én: Köszönöm…
Nóra: Én is… én is…! Én csináltam neked egy albumot az első 16 évedről… - nyújtotta oda nekem…
Én: Köszönöm szép srácok… rendesek vagytok…
Georg: Mi hoztunk neked tortát…
Én: Köszönöm szépen… tényleg iszonyat jó, hogy vagytok nekem. – mosolyogtam -
Szóval eszünk tortát? :)
Nóra: Igen… együnk. :D
Tortázás után elszórakozotunk, egy kicsit, elfelejtettem, hogy mi is volt anyával… Hétvégén megérkeztek Simone-ék… Akiket totál ledöbbentet, hogy mennyi minden történt, amíg nem voltak itthon… mikor elmeséltem nekik anyát, megkönnyezett, és átölelt… Mondta, hogy addig lakom náluk, amíg csak szeretnék…
Hétfő este, mikor elmentem fürdeni, még mindenki lent volt a konyhában…
Nóra: Ez így nagyon nem lesz rendben…
Tom: Nagyon kész van…
Nóra: Próbálja… próbálja titkolni, hogy mi is zajlik benne, pedig látni rajta, hogy mindgyárt összeomlik belűről…
Bill: De mit tudunk mi tenni?
Nóra: Nem tudom… semmit sem…
Simone: Az a legfontosabb, hogy legyetek mellette… Ha nem is tudja kimutatni most, hogy mennyire fontosak vagytok neki, majd idővel megköszöni… a legfontosabb, hogy ne hagyjátok el…
Nóra: Tényleg… nekem jönnek anyáék a temetésre… majd alszanak Lindáék házában… itt már túl sokan vagyunk…
Fürdés után befeküdtem az ágyba, és csak néztem a plafont, és a nyakláncomat szorongattam… Tom befeküdt mellém az ágyba…
Én: Tom…
Tom: Még nem alszol? – ölelt meg
Én: Nem… nem tudok…
Tom: próbálj meg… holnap nehéz napunk lesz…
Én: Én… szerintem nem… nem fogok sírni… megpróbálok nem sírni…
Tom: De az nem jó, ha magadba folytod, még a végén depis leszel… jobb ha sírsz…
Én: Nem… nem leszek… csak ha elkezdek sírni, akkor nem bírom abbahagyni… meg amúgy is sírtam eleget az előző napokban… nem szeretnék többet…
Tom: Ahogy… ahogy gondolod…
Átölelt, és elaludtunk…