*Eközben Tomék *

Tom: Szóval… innen ismerem Lindát. – fejezte be a mondókáját…
Andreas: ahha… értem… és akkor most találkozunk egy önmagából kikelt anyukával, és egy s*ggfej apával?
Tom: jaja… de legalább te maradj nyugodt… jó? Nem szeretnék holnap a címlapon lenni…
Andreas: jójó…
Mikor odaértek Arnold nyitott ajtót…
Arnold: Nem, még mindig nem kérek semmit, és nem is leszek hívő, mert ingyen bibliát osztogatnak, köszönöm…
Tom: Nem árusok vagyunk…
Arnold: Akkor?
Tom: Linda barátai vagyunk…
Arnold: Remek… mikor is jön haza?
Tom: höh. XD micsoda? Jöttem a cuccaiért…
Arnold: Merthogy?
Zsanett: Mi az szívem? Ki jött? Megint a süti árusuk? Siess, mert nem találom a bugyim… - hangzott a szobából
Arnold: Mingyárt megyek… csak csinálok inni…
Andreas: höh. XD
Arnold: Mit nevetsz? Te meg, mondd meg Lindának, - mutatott Tomra -, hogy itthon várjuk, és nem költözhet el, csak úgy, szó nélkül… - csukta be az ajtót…
Tom odatette a lábát az ajtóhoz, és nem engedte, hogy becsukja az ajtót…
Tom: Nem ő hagyta ott magát, mikor ott kellett volna lennie, és most tetszik nem tetszik, bemegyünk és elhozom Linda cuccait…
Arnold: Na.. de…
Tom: Nem most kell játszani, a féltő apuka szerepet, hanem akkor kellett volna, mikor minden normális apuka, mondjuk az első házibulitól, az első fiújától… de magának ezek idegen szavak – indult fel az emeletre…
Zsanett: Ez micsoda? Kik vagytok? Tom… állj meg!
Tom: na persze… - indult fel az emeletre…
Zsanett indult utána…
Andreas: Arnold… vagy mi is a neve… tudja engem is elhagyott az apám, tudom milyen érzés lehet Lindának, hogy hirtelen megjelenik maga, és akkor elvárja, hogy istenítsük… - kötötte le Arnold a figyelmét…
Arnold: Nem is ismersz… és én sem téged, vedd rá ezt a Tom gyereket, hogy menjetek el…
Andreas: Mingyárt elmegyünk, csak összeszedi Linda cuccait… de ha ezt nem is engedné… akkor sem változna semmi sem… Linda soha többé nem fog magával élni… ahogy eddig sem még… soha… 16 év alatt…

Zsanett: TOM! Állj meg!
Tom: Dehogy állok… mingyárt kész vagyok, és akkor megyünk is…
Zsanett: Ez az én házam! Nem te parancsolsz itt!
Tom: A maga háza? És Linda is a lánya… akkor is a lánya volt, mikor felpofozta? Mégis mit képzel magáról? Hirtelen megjelenik Arnold jóképű, van pénze, és el is felejti, hogy Linda létezik?
Zsanett: De nem is ismersz… se engem, se Arn…
Tom: Hálát adok az égnek, hogy nem ismerem magukat… kész vagyok, befejeztem… viszlát! – csapata be a szobaajtóm…
Lement a lépcsőn…
Andreas: magának biztos megvolt a családja, pénze… mindene megvolt… és nem volt képes ugyanennyit megtenni Lindáért? Hogy ott van vele a nehéz pillanatokban?
Tom: Mindegy… hagyd Andreas – jelent meg Tom egy nagy táskával a vállán - … hiába is mondod… menjünk, csak nyugodtan folytassák ott, ahol abbahagyták… - nézett Zsanett lenge öltözetére…
Zsanett még utánuk kiabált: „Én igen is jó anya vagyok!”
Tom: De nem ezen a Földön…

Tomék bekanyarodtak az utcába…
Bill: így ismertem meg Lindát, most meg itt van velünk, és egy ideig itt fog lakni… de ha rajtunk múlna örökké.
Gustav: nem semmi egy story…
Georg: Írj már egy dalszöveget belőle. xD
Bill: képtelenség…
Én: nézzétek… jönnek!
Bejöttek az ajtón, és leültek a kanapéra… mindketten iszonyat durcás fejjel…
Georg: Ugye vér nem folyt?
Bill: Georg! Kuss! Mi volt?
Tom: Áhh.. b*szdmeg… ezeknek milyen vastag a bőr a képükön… már bocs Linda – bújt oda mellém – de anyád ki van kelve magából, Arnold fel van háborodva, hogy miért nem mész haza…
Én: pffff…
Gustav: De miért mégis mi volt? Pontosan… mindent…
Andreas: először azt hitték süti árusok vagyunk… - folytatta… és végig elmesélte mi volt…
Georg: És tényleg hancúroztak?
Andreas: Nagyon úgy nézett ki…
Tom: Linda?!
Én: Ez nem lehet az anyám… anyu nem ilyen… azt hittem, hogy nem csak az anyukám, de egy nagyon jó barát is… - fogtam magam, és felmentem a szobámba… vittem a cuccaimat… felhívtam Nórát, de csak az üzenetrögzítője kapcsolt be: „Szia! Épp Gergővel sétálunk! Ha hazaértem visszahívlak! Puszi!”
„Áhh… ez nem lehet igaz…” b*sztam földhöz a telefont…