Fürdés közben, eszembe jutott, hogy Nórát fel kell hívjam, de otthon hagytam a telefonom… és a fiúk így is sokat tesznek értem, nem szeretném még a számlájukat is terhelni… ahogy lehet elhúzok innen… valahova…

*Eközben lent a nappaliban *
Tom: Ez most komoly? Mármint… felpofozta az anyja, azért mert elmondta az igazat az apjáról?!
Bill: hát… igen… valami ilyesmi történhetett… de azért, ez tök meglepő, azt hittem, hogy Zsanett tényleg rendes és kedves asszony… nem értem…
Tom: Én is… de tudod mit nem értek? Az apját… elvárja, hogy jajj kislányom, itt van pár méregdrága cucc, és akkor játszunk, „Szép és jó a nagycsalád!” játékot… aztán kitudja, hány nap, hét, hónap… vagy év múlva megint olyanja lesz, hogy nem szeretne családapát játszani, és akkor megint ott hagyja? Ilyen embereknek kéne beverni a pofájukat…
Bill: Az nem old meg semmit sem… :S
Tom: Holnap átmegyek Linda cuccaiért… megkérdezem tőle, hogy mit szedjek össze neki, és áthozom… de ha az a f*szfej be mer szólni, nem állok jót magamért…
Bill: Ezt jól teszed… de maradj nyugodt!
Tom: Megyek, megnézem Lindát… Jó Éjt!
Bill: jójó… neked is!
Tom feljött, de én már az ágyban feküdtem, és aludtam, mert nagyon megviselt ez az egész… Tom adott egy puszit, és befeküdt mellém…

* Otthon… *

Arnold: Szerintem ez még korai volt…
Anya: Meg kellett tudja az igazat… majd hazajön… sajnálom, hogy felpofoztam, de nem tűrhettem, hogy szidjon…
Arnold: Háááát… 16 év tényleg sok… gyorsan telik az idő… de ugyanolyan szép lett, mint te vagy…
Anya: Ne hízelegj… gyere… bújjunk ágyba…
Arnold: Aludni??
Anya: nemnem. :D


***
Reggel felkeltem, hamarabb, mint Tom… feküdtem az ágyba, és csak néztem, hogy milyen aranyosan alszik… lementem a konyhába, kerestem enni, Bill már fent volt…
Én: Jó reggelt! :)
Bill: Neked is… jobban vagy?
Én: öhhm.. jaaa… miért is? Áhh… tudom… leesett… hát akkor nem… :(
Bill: Ohh… bocsi…
Én: Semmi… anyukád?
Bill: Üdül valahol nevelőapámmal…
Ekkor csengettek…
Bill kinyitotta az ajtót…
„Csőőőőőősztök! Mizu?” – szólt egyszerre Georg, Gustav és Andreas…
Bill: Sziasztok… semmi… veletek?
Andreas: öhh… Lí?
Én: jajaja… megint.
Gustav: hát te, hogy kerülsz ide? Nem mintha gond lenne… :)
Georg: Bill b*szdmeg megverlek… nem szóltál, hogy lagzi volt… - indult Bill felé röhögve. XD
Tom: Héhé… ne bántsd a kisebbet! Nem volt semmiféle lagzi… Jó reggelt… jó reggelt kicsim – puszilt meg…
Andreas: ajj b*szdmeg Tom… legalább lett volna okunk, hogy miért püföljük… :D
Bill: haha… vicces…
Tom: Reggelizzünk valamit…
Bill: Mingyárt jön a pizza… :D
Tom: Rendeltél?
Bill: ilyen különleges érzés, hogy sokan leszünk ma reggel. XD
Tom: jaa.. Linda.. írd össze, hogy mit hozzak át neked otthonról… átmegyek majd értük…
Én: ohh… köszönöm… de nem baj, ha én nem megyek?
Tom: nem dehogyis… nem is akarom, hogy gyere… majd segít nekem Andreas… igaz?
Andreas: öööh… jaaah. De mit is?
Tom: majd elmesélem…
20 percen belül jött is a pizza, leültünk az ebédlőbe, és rengeteget nevettünk, sikerült egy kicsit elfelejtem azt a zűrt, ami rajtam volt… Tom elmondta a srácoknak, hogy mi végül is járunk, és, hogy mennyire boldog velem… a srácok nagyon örültek nekünk… :)
Kaja után összeírtam, hogy mit hozzanak át… szinte majdnem mindent. XD
Tom és Andreas el is indult a házunk felé…

Mikor már elmentek Billhez fordultam:
Én: Jó ez így? Nem lesz baj?
Bill: Most mire gondolsz?
Én: Mindkettőre, egy, hogy itt vagyok, kettő, hogy Tom meg Andreas megy át…
Bill: Az első az természetes, nem elég, hogy a barátom vagy, de Tomnak a barátnője… a kettő, meg nyugi… Andreas tudja, hogy nem kell a balhé, nem fog semmi sem történni… vigyáz Tomra…
Én: köszönöm.
Georg: Ha már ennyire ismeritek egymást, elmagyaráznátok, hogy Linda, mégis kicsoda, és hogy kerül ide? – mosolygott
Gustav: jaja… már kiváncsi vagyok… :D
Bill: Hát először áprilisban…