Tom a kapuig kísért… bár azt hittem leszakad a lábam, annyit sétáltunk, de gyorsan eltelt, mert rengeteget nevettünk, és jól éreztük magunkat.
Én: héé… itt lakom! Nem kell tovább menni!
Tom: ITT?
Én: jah.. anyám főnöke vette… tiszta happy, mert alakul valami… anyám meg Arnold között… későn jön haza, vagy haza se jön… most kocsit kapott… ami elvileg cégautó… de nem hiszek neki… ahhoz túl fullos egy kocsi.
Tom: De az jó nem? Mármint, hogy anyud meg Arnold?!
Én: Hát… jaaah… csak még Arnoldot nem ismerem, egyszer láttam eddig…
Tom: Biztos rendes egy srác, ha anyud összejött vele…
Én: hát… reméljük… akkor én most… bemegyek…
Tom: várj! Megadod a telefonszámod?
Én: ja. :D
Telefonszámot cseréltünk, és adtam neki puszit az arcára, amin szerintem meglepődött, hogy nem smároltam le.
Felmentem a szobámba, azonnal elmeséltem Nórának, hogy mi is történt… Nagyon örült… És mondta, hogy úgy néz ki, hogy ő Balázzsal fog összejönni. (Na jó… Balázs tényleg k*rva helyes) XD
Másnap tök szarul éreztem magam… tiszta beteg voltam. Hányinger, fejfájás, hasfájás… minden egyszerre. :S Nap közben kaptam egy SMS-t Tomtól, hogy találkozhatnánk ma, de belenéztem a tükörbe, és iszonyatosan néztem ki, nagyon beteg fejem volt… így visszaírtam neki, hogy „nem, mert beteg vagyok… majd legközelebb találkozunk… hétfőn a suliban biztos!”
Átaludtam az egész hétvégét, anyu néha bejött, hozott gyógyszert… megmérte a lázam…
Anyu: Ebből nem lesz holnap suli!
Én: Anyu… jobban vagyok.
Anyu: Igen egy lepráshoz képest jobban vagy! Szó sem lehet róla! Itthon maradsz! Holnap elmegyek dolgozni, és veszek valami hatásos gyógyszert! Ha pedig nem leszel jobban tőle, akkor irány az orvos!
Én: anyuu… neee…- hapci
Anyu: DE! Most pedig jó éjt, és aludj! Pihend ki magad!
Én: Anyu… 2 napja csak alszok!
Becsukta az ajtót, és kiment… Másnap 12-kor keltem, így totál elképzelhetetlen volt, hogy én ma suliba menjek… megnéztem, és volt 4 nem fogadott hívásom Tomtól… Mivel órája volt, mikor felkeltem, nem hívtam fel, nehogy miattam kerüljön bajba…
Lementem, befeküdtem a kanapéra, és néztem a TV-t… unalmas volt… nagyon… háromkor arra keltem, hogy csenget valaki… de már folyamatosan…
„Mi van már?” – nyitottam ki…
Tom: szia!
Én: Úr Isten! Mit keresel te itt? – az ajtó mögé bújtam…
Tom: Téged kereslek… azt írtad, hogy hétfőn biztos találkozunk… de nem jöttél suliba… amúgy miért bujkálsz?
Én: Tudom, hogy azt mondtam, de nagyon megbetegedtem, és anya nem engedett suliba, pedig én szerettem volna menni, és azért bujkálok, hogy nehogy meglásd a fejem. Tisztára elhagytam magam… 3 napja csak alszom…
Tom: Ajj… de butus vagy. Nyugodj meg! Nem azért jöttem, hogy plasztik babát lássak… abból van elég a koncerteken… szóval… beengedsz?
Én: hát, jó, igen, gyere be…
Tom: Nem mondom… tudsz élni. :D ekkora ház, és csak te meg anyukád? :D
Én: hát, legfőképp csak én… anyu csak este jön haza, és reggel elmegy… amúgy meg nektek nagyobb házatok van…
Tom: Igen, de mi többen is vagyunk…
Én: ez igaz… szóval… mi járatban?
Tom: mondtam már, hogy téged jöttelek megnézni… baj?
Én: nem… dehogyis… csak nem számítottam rád…
Tom: ohh… valaki másra számítottál?
Én: igen… egy szuperdokira, aki meggyógyít… 
Tom: itt vagyok én… gyere ide… - Jézus! Tiszta láz vagy!
Én: tudom…
Tom: csinálok neked teát… jó?
Én: igen, az jól esne… köszönöm.
Tom kiment a konyhába: „Linda! Hol találok gyógyszert?!”
Én: Bal felső polc… mit keresel?
Tom: Lázcsillapíót… - áhh megvan! Tessék ezt vedd be, mingyárt hozom a teát.
Én: Köszönöm.
Tom: Gyógyszert nem szabad megköszönni…
Én: a vízre gondoltam. XD
Tom: legalább humorod van… nah csinálom a teát…
Pár perc múlva Tom vissza is tért a teával…
Én: köszönöm…
Tom: nincs mit… nem kéne felmenj a szobádba? Azért mégis kényelmesebb, mint itt a kanapén feküdni…
Én: De menjünk… - fogtam meg a takarómat…
Tom: Ne… menj fel… viszem utánad…
Nagyon kedves volt. Gondosan betakart, adott egy puszit, majd elindult kifele…
Én: Ne! Ne menj el! Maradj itt! Kérlek!
Tom: Rendben… de csak amíg elalszol…
Én: jó… feküdj ide… - mutattam magam mellé… - köszönök mindent.
Tom: nincs mit, csak igyekezz minél hamarabb meggyógyulni… jó?
Én: Megpróbálok…
Tom: szép álmokat… majd átkarolt…