Másnap anyu elvitt megint suliba, és mondta, hogy nem tud értem jönni, mert korábban kell, menjen dolgozni, és keressek buszt, amivel haza tudok menni…
Nem éreztem magam újnak, hiszen már sok mindenkivel megismerkedtem, meséltem nekik Magyarországról, bár nem volt semmi érdekes… legfőképp Pestről meséltem, ahol felnőttem, meg a legjobb barátnőmről…
Ann: Aaa… Ott hagytad a legjobb barátnőd? Ez nagyon rossz lehet... Én belehalnék, ha itt kéne hagyjam Heidi-t…
Én: Eddig mi is azt hittük… elég rossz, de tartjuk a kapcsolatot…
Heidi: Még… de nyugodj meg… leszünk mi neked a legjobb barátnőid!
Én: Nagyon aranyosak vagytok! És lehetünk barátok, sőt nagyon örülök nektek, de Nórát nem lehet pótolni…
Ann: Ahogy gondolod… te tudod…
Én: Tudom…
Gerhart: Szóóóval… mi ilyen izgalmas? – ült le mellém…
Én: Semmi, csak meséltem pár dolgot…
Gerhart: Értem… nekem is mesé….
-Gerhart! Fejezd be a beszélgetést! Majd óra után udarolj! – szólt Mrs. Bonn
Gerhart: De Tanár Nő! Én…
Tanár: Te nem beszélsz… Folytassuk gyerekek az órát! Szóval az oxid keveredik…
Gerhart: Mindegy! Suli után… ráérsz?
Meglepődtem a kérdésen… mondanom sem kell… xD
Én: ööööööööööö…. hááát…
Gerhart: Remek! Akkor tesi után a bejáratnál…
Tanár: Gerhart! CSÖND!
Elteltek az órák… tesi után a megbeszélt helyen találkoztunk, és mondta, hogy menjünk el sétálni… elindultunk, találtunk egy parkot. (vagyis én találtam, ő tudta, hogy ott van. xD)
Gerhart: Hogy tetszik az iskola?
Én: Tetszik… amennyire lehet egy suli jó…
Gerhart: nyugi… egy hónap és év vége… tényleg! Miért most kezdtek a sulit? Nyári szünet előtt? Simán maradhattál volna otthon…
Én: Igen, és akkor nyárra nem lesznek barátaim, és halálra unom a fejem…
Gerhart: áhh… ez igaz… hol is laktok?
Én: Freiheit Straße
Gerhart: Az utánunk van egy utcával…
Én: És az jó? XD – nevettem
Gerhart: persze. :D Tényleg… szeretnék mondani valamit…
Én: Mondjad. :)
Gerhart: Szóval… mivel együtt ülünk… tökre megismertelek… tök kedves vagy, meg szép… szóval…
Én: Igen? – imádkoztam, hogy nehogy kimondja a „járás” szót… xD
Gerhart: Mi lenne, ha mi ketten… megpróbálnánk… együtt?
„áááááááh… anyám segíts. XD 2. nap… Úr Isten.” – gondoltam magamban, és legszívesebben szétröhögtem volna az agyam…
Én: Uhh… hát... 2 napja ismerlek… és én nem vagyok beléd szerelmes… és nem, nem veled van a baj, mert kedves vagy és k*rva helyes… hát… kaphatok egy kis időt?
Gerhart: Igen… persze…
Én: jóó… de most menjünk… anyu már biztos keres…
Gerhart: Hazakísérhetlek?
Én: hát… jah…
Nem volt messze az utcánk… mikor a kapuhoz értünk.
Gerhart: Te itt élsz?
Én: hát… ja… itt inkább csak lakom, mert élni nem nagyon lehet… xD
Gerhart: :D nah akkor, szia!
Én: szia!
Mikor hazaértem elmentem fürdeni, anyu megint későn jött haza, ettem… és felmentem az emeletre… Gondolkoztam ezen a Gerharton… Elég viccesnek tűnt, hogy járjunk, hiszen alig ismerem, de arra gondoltam, hogy miért ne? Maximum nem illünk össze, de legalább megpróbáltuk…
Másnap reggel közöltem is vele, hogy mire jutottam…
Én: Figyelj… gondolkoztam, amit tegnap mondtál… és felőlem… rendben van, megpróbálhatjuk.
Gerhart: Komolyan?
Én: Igen… de tudnod kell, hogy nem vagyok beléd szerelmes, ami persze változhat… de még nem.
Gerhart: Persze… megértem…
Az első 3 órán szinte alig szóltunk egymáshoz… külső szemmel úgy tűnt, mintha félnénk egymáshoz szólni… én nem féltem… csak nem volt mondanivalóm…
„Linda! Menj el, kérlek az igazgatóhoz! Megjött a tavalyi bizonyítványod! Át kell vedd!” – szólt az egyik tanár.
Szünetben az volt az első dolgom, hogy elindultam az igazgatói felé, amiben a portás segített, hogy merre menjek… :D
Átvettem, majd elindultam vissza a terembe, de neki mentem valakinek.
Én: Ajj… ezer bocsánat! Nem szándékos volt… csak nem figyeltem!
„LINDA?” – ekkor felnéztem, és láttam:
Én: BILL?
Bill: Igen, furcsa most már hanggal? :D
Én: hát igen… de wáá, hogy kerülsz ide? – öleltem meg
Bill: Be kell iratkozzunk, mert a magán suliban elég gyengén teljesítünk, és a miniszterek szerint ráfér a bandára egy jó kis suli. xD Mármint a banda… - nézett rám.
Én: Ahha… tudom… a kedvenc együttesem… a Tokio Hotel. – nevetttem
Bill: Akkor már mindent tudsz?
Én: Hát.. jaaa… :D De miért nem szóltatok, hogy kik vagytok?
Bill: Ha szólunk, akkor lehet, hogy féltél volna barátkozni velünk, mert „fuuu Tokio Hotel”.
Én: Nem vagyok én olyan félős… El sem tudod hinni, hogy mennyit szidtam magam, mert nem ismertelek fel titeket… iszonyat sz*r érés volt. A világ legszerencsétlenebb emberének éreztem magam.
Bill: Ne hülyéskedj! Szerintem tök jó volt, hogy nem tudtad, hogy kik vagyunk… így tényleg minket ismertél meg… és nem pedig a Kaulitz ikreket… akivel mindenki le akar feküdni.
Én: Vannak kivételek… én ott voltam, mégsem feküdtem le egyikőtökkel sem…
Bill: De Tommal smároltál…
Én: Elmondta? :D
Bill: Tesók vagyunk, és barátok is… még jó hogy elmondja. :D el is várom. :D
Én: tök furi, hogy van hangod… XD
Bill: Nem rég óta… maximum egy hete…