Nóra: Neee! Most komoly? Alig ismered és smároltál vele???
Én: iiiigen… de annyira jó volt… Tomnak az a mottója, hogy „Élj a pillanatnak!” és mi éltünk… :D
Nóra: hmm… nem semmi…
Én: igen… de most már mindegy… messze vannak. Megyünk enni? :D:D:D
Nóra: alappp.. :D
Lementünk a konyhába…
Én: „Neeeeeeeeeeeeem! Ilyen nincs! Nincs itthon Jó Reggel-t szelet… én azt akarok enni!
Nóra: Ruccanjunk!
Én: okés… átöltözök… - néztem magamra, aki még mindig pizsamában mászkál.
Nóra lent megvárt, bár ő addig evett fagyit…
Én: Kész vagyok! Mehetünk!
Nóra: teee…. Állj csak meg! Sapka?
Én: Micsoda?
Nóra: Tudom, nem én vagyok az anyád, akinek nem mondtad, meg hogy mész smárolni, és nem én vagyok az, aki megengedte, hogy itt aludjak… de SAPKA!
Én: Minek?
Nóra: Figyelj… látom, lassú a felfogásod… Szóval… tégla esett a fejedre. Csoda, hogy nincs rajta kötés. Szóval kérlek… sapka!
Én: cöööööh… okés, amúgy csoda, hogy anyám ezek után még meg engedte, hogy itt aludj… - vettem fel a sapkát… - sapka… áprilisban?
Nóra: Mindegy… menjünk!
Elmentünk az Aréna Plázába Jó Reggelt szeletért… vettünk mindenféle ízben… bementünk mozizni is. Mekibe is voltunk…
Én: Vááárj! Nem vettem meg még a Cosmopolitant!
Nóra: okééés… menjünk!
Elsétáltunk az újságoshoz…
Én: 2-t kérünk! Köszönöm.
Pont indultunk, mikor megszólaltam!
„ILYEN NINCS!”
Nóra: Mi… Micsoda??
Csak néztem az előttem lévő újságot, és leesett minden (,mint a tégla. XD)… szó szerint…
Én: TOKIO HOTEL!
Nóra: Igen? Mi van vele?
Én: Neeem… ilyen nincs! Kérem azt az újságot is! Kérem szépen! – kifizettem… majd leültem egy kanapéra, amit először láttam.
Én: Nóra… ilyen… ilyen nem lehet. Nézd őket!
Nóra: Igen tudom… a kedvenc együttesed!
Eszembe jutott minden, a koncertek, amiken az első sorban tomboltam, az összes dalszöveg, minden!
Én: Nem! Nóriii… mikor mondtam… tudod, Bill és Tom… naaa… azt nem mondtam, hogy Bill és Tom KAULITZ!
- Hééé… Ide nem lehet leülni! Ez egy kirakat! – hallottam egy embert mögöttem.
Én: Jóó most pill… mingyárt megyünk! Legalább lesz pár vevője, amíg itt ülünk! – ego. xD
Nóra: Nem… nem… nem… nem… nem mondod! Az az az… azzal a Tom Kaulitzcal smároltál, ott a képen, és… és… velük éltél egy pár napot?
Én: aha… - de úgy vert a szívem, hogy wáááá, mintha ki akart volna ugrani.
Nóra: anyám. :O
- héé… elmennétek? Épp most jött egy vevő, aki meg szeretné venni a kanapét! – mondta az eladó.
Én: Nóra… gyere… menjünk haza!
Hazamentünk… én még mindig csak a képet néztem…
Én: Nóra?! Hova lettek a posztereim?
Nóra: Nem emlékszel? Múlt héten szedtük le közösen, mert újakat akartál kitenni… persze újabb… újabb TH-sat.
Én: neeeeeeeeeeee. Ez így sz*r!!!
Nóra: áhh… nem vagyok TH fan… de elmondhatom, hogy a legjobb barátnőm smárolt a TH gitárosával, összehaverkodott a TH frontemberével, és ismeri Gustiékat. XD – ez így annyira klassz. Csináltatok egy ilyen pólót… ez lesz rajta. xD – te… véletlenül… az emlékeid között… véletlenül nincs olyan, hogy lefeküdtél Tommal?
Én: Nóóóóra! Te idióta! – röhögtem. xD
Nóra: Ez nemet jelent?
Én. Neeem!
Nóra: Szóval igen?
Én: Nem!!!
Nóra: Kár…
Én: ááhh… állj már le! Fel tudod ezt fogni?
Nóra: Most mondom, hogy pólót csináltatok… vágod? :D
Én: De áhh… és nem emlékeztem rájuk! De miért pont rájuk nem? Inkább ne emlékeznék a szomszéd arcára, vagy a fizika képletekre… vagy bármi… de pont erre?!
Nóra: Ez a sors iróniája…
Én: jóóó… 10 óra van… mit csináljunk?
Nóra: Nem tudom… nézzünk TV-t…
Én: jóó… - bekapcsolom…
Én: TH KLIPP. ♥
Nóra: wáá… nem is szeretem őket, és én nem tudom felfogni… neked még dobog a szíved?
Én: ajj állj már le. xD
Nóra: és jól smárol?
Én: ááááh… az nem kifejezés.
Elkezdtünk nézni egy filmet… be is aludtunk rajta mindketten…
Másnap mikor felkeltünk Nórától elköszöntem, hazament, mert neki holnap suli lesz, és tanulnia kell, ha azt akarja, hogy az anyjáék elengedjék bulizni. :D
El sem tudtam képzelni, hogy mennyire unatkozni fogok, mikor neten nincs senki fent, mert suliba vannak… Viszont volt min gondolkozni…
Áhh… sikerült az… ami nem minden TH fannak sikerülhet… és nem is tudtam róla, hogy mi történik… ez így annyira… SZ*R.
Billék meg tuti jót röhögnek rajtam…
Szia Kicsim! – szólt anyu.
Én: Voltál itthon este?
Anyu: nem… elhúzódott, és dolgom volt az irodában, reggel meg maradnom kellett ugye a normális műszakom miatt.
Én: uhh… fáradt lehetsz…
Anyu: hát… annyira azért nem… mesélj! Mi jót csináltatok?
Én: Anyuu… képzeld… wáá… tudod mindig meséltem neked a Tokio Hotelről…
Anyu: igen? Megint akarsz menni koncertre?
Én: nem… most más… képzeld… tudod Bill és Tom… és ott Németországban… akiknél laktam…
Anyu: igen… emlékszem – mérges fejet vág. xD
Én: Szóval… Bill, Tom, Gustav és Georg… a Tokio Hotel… ők a banda!!!
Anyu: Te náluk voltál?
Én: igen, de én nem is emlékeztem, hogy kik ők. Nem ismertem fel őket, mert a balesetem miatt kiesett pár emlék… és pont ők!
Anyu: Azta… ez hihetetlen!
Én: Igen! Anyu, és én csókolóztam Tommal!
Anyu: na neee… és még úgy sem esett le?
Én: Szerinted?
Anyu: áhh… ez nem igaz.