Bill jön ki a táblával…
Andreas: Szia Bill! Jól vagy?
Bill csak bólintott, bár látszott a fején, hogy idegesítette, hogy nem bír beszélni.
Andreas: Szóval Líí, hogy kerülsz ide?
Én: Bill meghívott magukhoz, amíg nem jön anyu Berlinbe Ulmból.
Andreas: ahamm… vágom… De ugye nincs harag a múltkoriért?
Én: Háttt... – levegő – dehogyis… bár lehetnél néha tapintatosabb az emberekkel… de fátylat rá. ;)
Andreas: Király! Nagyon örülök. :D Hívhatlak Lí-nek?
Én: Miért? A múmia maszk miatt széthúzódtak a szemeim?
Andreas: Dehogyis! Csak annyira tetszik, szóval… Lí?
Én: felőlem. Úgysem vagyok itt sokat.
Andreas: Miért?
Én: Hát 4 napot vagyok itt, aztán megyek vissza Magyarországra.
Andreas: Az tényleg nem sok… nah mindegy. Gyere ide Bill barátom… menjünk, beszélgessünk egy kicsit! – majd átölelte Billt XD és felmentek a szobájukban.
Én: Ugye… ugye… ugye nem?
Tom: neeem… nem buzik. :D Andreas szeret hülyülni. :D De várj… neked anyukád nem is tudja, hogy itt vagy?
Simone: Micsoda??
Nem tudtam mit mondani… Tom jelzett a fejével, hogy mondjam azt, hogy nem, anyu tudja…
Én: Úr Isten! Tom! Dehogy! Anyuval pont akkor beszéltem, mielőtt anyukád megérkezett volna értünk a kórházba!
Simone: De te Tom honnan szedted?
Tom: Csak egy szimpla ötlet volt. Tudod milyen, vagyok…
Simone: Tudom, tudom…
Én: jóó… szerintem én felmegyek… - majd megfogtam a tányérom, betetettem a gépbe, és felmentem a lépcsőn.
Bekopog valaki az ajtón…
Én: Igen?
Én: hahóóó?
Én: mindegy… jöhet. XD
Belépett Bill.
Én: ajj bocsánat… nem gondoltam, hogy te jössz.
Olyan aranyos volt, hozta magával a kis táblácskáját.
Bill: „Szia! Jól vagy? Nem fáj a fejed?”
Én: Nem! Dehogyis! Neked a torkod?
Bill: „köszi, megvan… bár a tegnapi vacsora, kicsit undorító volt turmixolva.”
Én: Végül is… egy helyre megy.
Bill nevetett.
Én: Ajj.. upsz. xD Ez kicsúszott a számon.
Bill: „Nyugi. :) Amúgy anyud nem tudja ezt az egészet? Még mindig?”
Én: Hát… nem… de…
Bill: „Dehogyis… ne mondd el neki… anyu higgye, azt hogy tudja anyukád.”
Én: Felőlem…
Bill: „Nah én megyek fürdeni. Szia”
Én: Várj… - szünet XD – szóval szeretném megköszönni, hogy itt lehetek… nagyon aranyos vagy. Igazi barát… - közelebb léptem, és megöleltem…
Bill is megölelt… majd írni kezdett a táblájára. „Igen… barát. Szurkolok Tommal!”
Én: MIVAN?
BIll: „Ajj… ne csinálj úgy, mintha nem tetszene… neki meg bejössz… látom rajta!”
Én: Deh…
Nem várta meg, hogy befejezzem, kiment.
Bekapcsoltam a TV-t… néztem ez filmet… leadták a „Sztár Születik”-et német szinkronnal. Tökre más, mint magyarral. De nagyon tetszett, Jay ugyanolyan cuki német hanggal, mint magyarral… Mire vége lett már este 9 volt. Gondoltam elmegyek fürdeni… Első dolgom az volt, hogy törölközőt kerestem… Mivel nem találtam sehol sem, kerestem valakit… Bill-t nem akartam megzavarni, mert már feküdt… Simone-t meg még annyira sem! Szóval bekopogtam Tomhoz.
Tom: Igen?
Én: Linda vagyok.
Tom: áhh… gyerek be Líí.
Kinyitom az ajtót, majd bemegyek…
Én: Úr Isten!
Tom: Mivan? :D
Én: Mi ez a kupi?
Tom: jaaah… csak a szokásos…
Én: jó mindegy…
Tom: Szóval miért tiszteltél meg a jelenléteddel? – mosolygott. (Tudjátok, az a Tom mosoly. Wááá. xD)
Én: jah igen… csak azért jöttem be, hogy kérjek egy törölközőt…
Tom: jaah… és hogy hogy nem meztelenül? – nevetett…
Én: Mert most előre gondolkoztam… tudod… előre megterveztem a jövőm. :D
Tom: Úgy, mint tegnap?
Én: aaj… mindegy. :D
Tom: Én meg éltem a pillanatnak. :D
Én: hmm… Kaphatok?
Tom: Mit??? – mosolyog…
Én: Törölközőt…
Tom: Mindegy… másra gondoltam. :D Szóval… Várj… Keresek… 
Mivel sehol sem talált a házban tiszta törölközőt, ami nem az övé lenne, így felém, nyújtotta az egyiket… ami az övé volt.
Tom: Ez az enyém. De még tiszta. :D
Én: Ohh… jó ez. Köszönöm.
Tom: nincsmit… várj!
Én: igen?