Bementem, szerencsére üres volt a fürdő. Engedtem magamnak vizet, beleültem a kádba, és relaxáltam… Fél óra múlva mikor már úgy éreztem, hogy jobb lenne kijönni, mert mégsem otthon vagyok… Kinyújtom a kezem… tapogatom a törölközőmet… Odafordítom a fejem…
Én: Nem hoztam basszus, törölközőt!
Körülnéztem, és a fürdőben sehol sem, volt egy szál, törölköző sem. Semmi nem volt, amibe megtörölközhettem volna…
2 perc, gondolkozás után arra jutottam, hogy szólok valakinek!
Én: Hahóóóó! Valaki!!!
Semmi… kicsit hangosabban:
„Hahóóóóóó! Valaki??????”
Még mindig semmi… 
„ááhh… nem igaz! Valakíííííííííííí!”
„Mi a gond?! – hallottam kintről…
Én: Hát… öööhhm… izééé… nem hoztam magammal törölközőt…
Ekkora kintről hangos nevetést hallottam…
Én: Ajjjjjj! Ne röhögj már… segíts! Amúgy ki vagy? XD
- Tom vagyok. És mégis hogy gondoltad hogy segítsek? – nevetett.
Én: Nem tudom… mondjuk, eljuttatsz ide egy törölözőt?!
Tom: Mégis, hogy? Teleportáljam?
Én: Nem…
Tom: Vigyem be?
Én: Igen… vagyis nem. Igen… de csukott szemmel és csak a kezedet tedd be és dobd be.
Tom: Várj… keresek egyet!
Én: Lehet, hogy van a szobában!
Tom: Okés… várj!
Kis idő múlva…
Tom: Találtam… viszont van egy rossz hírem!
Én: Mi az?
Tom: LILA. XD – nevetett…
Én: ajj mindegy… csak dobd be, kérlek! Csak csukd be a szemed!
Tom: Rendben. – benyújtja a kezét… és tényleg csak annyira nyitotta, hogy beférjen a keze. – Elérhető távolságban van?
Én: öhhm… fogjuk rá. :D köszönöm…
Tom: Nincs mit. Máskor is. :D
Én: ajj… lökött.
Hallottam a lépteit, hogy bement a szobájába. Közben próbáltam elérni a törölközőt, ami kb. másfél méterre volt tőlem. Kis kínlódás után sikerült elérnem. Megtörölköztem, fogat mostam, majd átmentem a „szobámba”. Olyan fáradt voltam, hogy azonnal elnyomott az álom.
Reggel… akarok mondani, hogy 12-kor mikor felkeltem. Első dolgom az volt, hogy felhívjam Nórát, hogy hol is vagyok. Azt mondta büszke rám, hogy benőtt a fejem lágya, de azért legyek óvatos, mert nem ismerem annyira a srácokat. Mondtam, hogy jó fejek, és hogy ne parázzon. Elköszöntem, majd felhívott Petra, hogy hallotta, hogy mi történt, és, hogy érzem magam. Vele is beszélgettem kicsit, majd úgy döntöttem, hogy lemegyek, megnézem, mi újság lent.
Mikor leértem, csak Simone-t láttam, sürgőtt-forgott a konyhában.
Simone: Szia Linda! Remélem, jól aludtál… bár ha ilyen sokáig gondolom, akkor biztos. – mosolygott
Én: Igen nagyon jól. Mindig sokáig alszok otthon, amíg csak tudok. De amíg itt vagyok, megpróbálok majd korábban felkelni.
Simona: Dehogyis! Nyugodtan aludj csak! A fiúk is ilyenkor szoktak kelni… vagyis Bill most szerintem aludni fog egy ideig, mert pihennie kell, és nem tud mit csinálni. Tom pedig…
Tom: pedig?
Simone: Csak azt meséltem, hogy milyen sokáig alszol.
Tom: jaaa… azt hittem, hogy másról. Anyu… reggeli?
Simone: 18 éves vagy… csinálj magadnak és Lindának is!
Én: Nem, nem kell… majd én csinálok magamnak valamit…
Simone: TOM!
Tom: Dehogyis… hagyjad… megcsinálom én… rántotta?
Én: okés… de akkor én csinálom a teát.
Tom: oks… de epres legyen…
Én: ok…
20 perc után a tea és a rántotta is az asztalon volt.
Én: Ennek nagyon finom illata van. – dícsértem.
Tom: :D A saját készítésű spegettimet még nem is kóstoltad. – egoista mosoly.
Én: hmmm…. x)
Majd elkezdtünk enni… de tök kussban. Féltem a fogaimmal rágni, nehogy hallatszódjon. Szóval mindent szépen, lassan. De már nagyon untam, hogy ilyen csönd van.
Én: Öhhm… jah és köszi még egyszer a tegnapi törölközőt…
Tom: szívesen. – röhög – megfelelt a lila?
Én: jaja… mondjuk akkor a színe érdekelt a legkevésbé.
Tom: nekem…
- Császtok Emberkék! Mi a pálya? – jött be Andreas.
Simone: ohh… szia Andreas! Hogy vagy?
Andreas: Ajj észre sem vettelek, én jól vagyok köszönömöm, és te?
Simone: remekül. Itt maradsz ebédre?
Andreas: neeem… haza kell mennem… csak a srácokhoz jöttem. Tényleg ők?
Simone: Bill a szobában… Tom és Linda…
Andreas: Li… Líí…Linda?
Én: Igen… teljes életnagyságban. :)
Andreas: Azt az anyját… nem mondom, hogy kerülsz te ide?
Én: Bill...