- Milyen bájos! – nézett rám Mr. Albert

Én: Micsoda?

Orvos: Az arca. Kérem, menjen arrébb. Visszük Kaulitz urat a műtőbe.

Én: Ohhh… Már 11 óra van? :O

Orvos: Igen…

Orvos: Nah viszlát Linda!

Én: Bill! Sok szerencsét!

Kitolták Bill-t… ő pedig csak az arcomat nézte…

Bementem a szobába, és mivel a maszk és az infúziós kütyü nélkül elég jól mozogtam, összepakoltam a szobát, utána pedig felhívtam Nórát, hogy ne unatkozzak. Mesélte, hogy Alexszel szakítottak, de nem volt annyira lehangolva. Elköszöntünk, mert kellett menjen segíteni az öccsének tanulni. Utána anyu is felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Megnyugtattam, majd letettem a telefont.

Még csak 3 óra volt, de Billék még nem jöttek vissza. 3 óra 4 perckor bejött Tom és Andreas. Néztek rám!

Tom: Csá! Te hogy kerülsz ide?

Én: Már bocs, de kint van a nevem az ajtón.

Andreas: Ajj Tom tesó! Nem mindegy? Felváltotta a mi kis múmiánkat, egy ilyen tündérke! – kacsint rám.

Tom: Öhm… - mosolyog

Andreas: Mi van? – értetlenkedik

Én: Hát… én vagyok az a „múmia”, csak maszk nélkül.

Andreas: Ne már! Ne sz*pass.

Én: Dede… Most viszont lemegyek a büfébe veszek valami ehetőt… szóval pás.

Kimegyek az ajtón és indulok a büfé felé.

Andreas: Ez most komoly?

Tom: Hát… nem úgy néz ki? :D

Andreas: De az a csaj… uhh b*szdmeg ez ciki.

Tom: Nah nem mondod. – röhög még mindig.

Andreas: Ajjj… tudod te, hogy mire kell nekem. Csak megdöngetni, és annyi.

Tom: Igen tudom, ismerlek. :D

Andreas: Nah te sem panaszkodhatsz!

Tom: Meg sem szólalok… nah én öhhm… megyek ki…. a WC-re.

Andreas: Felőlem.

Ám Tom mégsem a WC felé indult, hanem a büfé felé.

Imádkoztam, hogy a sorban ne ő következzen utánam, de mivel az esélyem annyi volt, hogy egy csiga léptekben haladó néni megelőzze Tomot, így kénytelen voltam elviselni.

Tom: Szia!

Én: Csőőőő.

Tom: Hogy vagy?

Én: Hát… Múmia Visszatér feelingem van, neked nem?

Tom: ajj hagydmár azt a hülyét. Nem tehet róla, hogy ennyi esze van. Amúgy Tom vagyok.

Én: Igen tudom, Bill mesélte. Én Linda vagyok, de ez ki van írva az ajtóra. – szenvedtem vele. XD

Tom: Miért vagy ilyen ellenséges velem?

Én: Én? Én nem vagyok.

Tom: aham aham… amúgy mit mesélt az én drága öcsém rólam? – húzta ki magát

Én: Csak annyit, hogy milyen hülyeségeket csináltatok régen…

Tom: ujj… abból van elég.

Én: tudom. – mosolyogtam.

Tom: Nah… megtört a jég… te tudsz mosolyogni?

Én: Hát néha azt is kell. Amúgy nem mondták az orvosok, mikor végeznek Billel?

Tom: Nem beszéltem még velük. De neked bejön, igaz?

Én: Kicsoda?

Tom: Nah vajon... Nem is Andreas.

Én: Bill?

Tom: Hogy találtad ki? :D

Én. Hát… szóval… nekem… mivel bazi nagy kötés volt a fejemen, és majdnem szétszakadt a fejem annyira fájt, attól a k*rva téglától, szóval nem is figyeltem rá, úgy mint pasi. – mondtam kicsit idegesen.

Tom: igen persze. Nem ülünk le? Meghívlak valamire.

Én: Hát, nem is tudom… és ha közben visszajön Bill?

Tom: nyugi… ha vissza is jön, tuti alszik az altatótól.

Én: hát… nem bánom.

Tom: király. Szóval mit kérsz?

Én: kérek egy… ice tea-t, és köszönöm.

Tom: nincsmit. – kis idő múlva – nah mehetünk is… oda… ott szabad 2 hely.

Leültünk… majd csönd következett.

Tom: naaah… mesélj már valamit magadról!

Én: Hát… 16 leszek 3 hónap múlva. Nem vagyok se német, nem is itt lakom. Semmi nem köt ide csak ez a kórház, meg a nagyszüleim Magdeburgban és Ulmban. Anyám jelenleg az anyjánál van. Egyedül vagyok itt, mármint… most itt nincs velem senki. Mielőtt meglepődnél… készülők a német középfokúmra. Riporter szeretnék lenni. Sztárokkal interjúkat csinálni. Nem szeretnék férjet, se gyerekeket… és akkor szeretnék meghalni, mikor már nem bírom ellátni magam egyedül. Nos kb. ennyi. – nevettem el magam.

Tom: hát… :D azt hiszem most tájékozott lettem. xD

Én: te kérdezted… :)

Tom: tudom. Szóval… akkor… - hatásszünet – miért is nem szeretnél gyerekeket?

Én: pöff… nekem nem kell. xD Szeretem a kicsiket… de akkor, ha nincsenek velem tovább 1 óránál többet egy légtérben. Nem bírom a gyerekek ordítását, se a büdös pelenkát. És lehet, hogy ez most nagyon önzően hangzik, de így gondolom. Persze, hogy véletlenül terhes maradok, akkor nem fogom elvetetni… akkor felnevelem… vagy ha az élettársam szeretne… akkor miért ne? De ha nem akar, én nem fogom erőltetni. Karrierista vagyok, mint a szüleim.

Tom: áhh… értem. :) Tudtad, hogy olyan vagy, mint egy nyitott könyv?

Én: nem… ezt még senki nem mondta… de megpróbálok kedves lenni mindenkivel…

Tom: Andreassal? – neveti el magát.

Én: Figyelj… bunkó. xD Most erre nem tudok többet mondani… Mesélj valamit te is… magadról! ;)

Tom: hát… hol is kedjem?!....