Bill: Sokkal rosszabb volt, ha nem beszéltek rólam, minthogy rossz dolgokat mondjanak rólam.

Az otthonukban Loitscheben Bill és Tom állandó ellenségeskedésnek voltak kitéve.

Bill: Gondban voltunk, hiszen egyszerre sértegettek minket...

Tom: Egy... piros fűzői vannak... vörös kommunista

Bill: Nagyon gyakran előfordult, hogy a mostohaapánk mentett ki minket... egy kutyával és egy baseball ütővel együtt.

Röviden: terrorizálva voltak...

Tom: Tehát reggel a suli buszban... mindig voltak harcok. Senkit sem érdekelt a másik... ez valóban egy hideg érzés volt...

Bill: Ezekben a pillanatokban azt hiszem... örülünk, hogy vagyunk egymásnak, és hogy mindig együtt lehetünk... így senki sem tudta egyedül elkapni a másikat.

Nem csak az osztálytársai zaklatták Bill és Tom Kaulitz-t. A tanáraik oldalát is szúrta az ikrerpár...

Bill: Volt néhány tanár, akik azt mondták nekem: Nem tanítalak, ha így nézel ki... nem engedlek a tornaórámra sminkkel az arcodon.

Szinte naponta a lázadó testvérek összeszólalkoztak a tanáraikkal...

Bill: A tanárok szétválasztottak minket hetedik osztályos korunkban, és volt a legrosszabb dolog az iskolában. Attól a naptól fogva... senki sem tudta a szitkozódásokat kivédeni ellenem... ez volt a legrosszabb, ami valaha is meg történhetett velünk... hogy valaki elválasztott minket...

A megfelelő pont: Egyszerűen más osztályba tették Billt és Tomot.

Tom: Sosem mutattuk ki, milyen nehéz idő ez számunkra. Első ránézésre mi mindig is nagyon erősek és dominánsak voltunk. Soha nem hagytuk, hogy lenyomjanak minket...

Az első slágerüket a „Durch den Monsun „ a nyári szünet idején adták ki. A váratlan siker meglepte Billéket.

Bill: Az első alkalom... láttam az embereket, akik a nevemet és a banda nevét kiabálják... ez... ez volt a legnagyobb álmom... abban a pillanatban minden megváltozott bennem.

Georg: A Monsun-t a nyári szünet idején adták ki videóklipként... a vakáció után pedig mindannyiunk normális módon ment vissza az iskolába.

Az eddigi kívülállókból azonban a Tokio Hotel csillagai váltak. Tinimagazinok címlapjain szerepeltek, és rengeteg autogrammot osztottak. Ettől a pillanattól kezdve a normális iskolai élet már lehetetlen volt.

Tom: Egyszer több száz újságíró és rajongó várt ott minket... senki sem volt képes megcsinálni az iskolai cuccokat... sem a tanárok nem tudtak tanítani, sem a diákok nem tanultak többé...

Bill: A szünetekben elbújtunk a termekben. Aztán a tanárok az irodába hívtak minket, és elmondták, hogy találtak egy megoldást, mert ez nem működik tovább, hogy nem bírnak tanítani.

A megoldás: A Tokio Hotelt kitették az iskolából

Bill: Nekünk ez epikus volt... azt gondoltam... ez nagyon jó... most még jobban összpontosíthatok a bandára... most végre csak azt csinálhatom, amit akarok.

Az osztálytársaik által terrorizált fiúk úgy tűnt, elindultak a világhírnév felé vezető úton... aztán történt valami, amely veszélyeztette a Tokio Hotel fennállását...

Bill: Ott voltam... és nem történt semmi... csak részletek... totálisan elvesztettem a kontrollt...

Több ezer rajongó előtt... hirtelen elment Bill hangja...

Bill: Borzalmasan szégyelltem magam abban a pillanatban... csak arra tudtam gondolni... mit vélnek most rólam... hiszen senki sem tudja, mi történik valójában...

Tom: Talán észre lehetett venni, hogy mindenki egy kicsit ideges lett...mindenki azon gondolkozott, hogy mi folyik itt... valami gond van

Bill: Szerettem volna mindenkinek tisztázni... hogy valami baj történt a hangommal... ez nem csupán rekedtség

Abban a pillanatban a legnagyobb siker a legnagyobb veszteséggé vált. És azok a régi diákok talán már kevésbé toleránsak irántuk...

Bill: Lementünk öltözni, és összehívtam mindenkit.

Tom: Lementünk a színpadról, és csak azt tudtam... hogy valaki a stábból odajött hozzám, és azt mondta... Tom, Tom, Tom... gyere a sátorhoz!

Az énekes a hangja nélkül... minden kész volt egy végső csapáshoz.

Bill: Teljesen összeomlottam... totál kész voltam... nagyon sírtam... elvesztettem a hangomat, és még mindig meg kell csinálnunk 18 koncertet... ez volt a legrosszabb, ami történhet...

Tom: (?)

Néhány perccel később a sokk után... Bill Kaulitz úton volt a reptérre. A helyszín kiürült, a testvére pedig bejelentette, hogy a koncertet törölni kellett.

Tom: Nem  vagyunk képesek játszani a koncerten. Bill ma este nem lehet köztünk... Bill most úton van Németországba, hogy orvosi kezelést kapjon a hangja.

Bill: Abban a pillanatban... minden alap elveszett. Minden, amit az életemben felépítettem... a hangommal... minden, amit ezzel felépítettem...

Tehát minden a Tokio Hotelből a frontember hangjára épül. Talán örökre elvesztette... ez akkor a banda végét is jelentené...

Bill: Minden címlapon ott voltam... ez kész horror volt... és tudtam, hogy semmit sem tehetek ellene. Szörnyen tehetetlennek éreztem magam.

Az aggasztó kérdés: Vajon Bill képes lesz-e újra úgy énekelni, mint azelőtt? Ha nem... legalább már a diáktársaik elleni csatát letudták. Miután eltávolították a gégéjén található cisztát... a zenekar 14 napig várt a válaszra. Ezalatt Billnek egy hangot sem szabadott kiadnia...

Bill: 2 hét némaság után... az orvos előttem ült, és azt mondta: Adj nekem egy hangot... nagyon izgatott voltam. Féltem, hogy a hangom majd másmilyen lesz. De végül kristálytiszta volt... kristálytiszta...

Bill visszatért a Tokio Hotelbe, és ma még sikeresebbek. Az egykori kívülállók Bill, Tom, Georg és Gustav időközben világsztárok lettek, függetlenül attól, hogy ez tetszik-e a volt osztálytársaiknak, vagy sem...

(ford.: GTH)